2009. december 7., hétfő

Újságárusítás


Mikulás és FN

December 5-én, szombaton délelőtt a szokott helyemen a Fedél Nélkül-t árusítottam.
Sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt ritkán tudom ezt a "munkát" végezni. (Bár idézőjelbe raktam, de bizony ez is munka! Próbáld csak meg egyszer, hogy órákon át állsz egy helyben. Fárasztó tud lenni.) Ez több okból sem jó. Egyrészt rendszeres vásárlóim, ismerőseim aggódva kérdezik: Beteg voltál? Minden rendben? Nem győzöm megnyugtatni őket, hogy semmi bajom. Másrészt anyagilag is rossz, mert elsősorban ebből élek. (Bár már egyéb munkáimért is kapok pénzt [riportok az FN-nek, iskolai előadások], de ezek még nem elegek a megélhetéshez.)
De vissza a szombathoz.
Mikulást megelőző nap lévén, úgy gondoltam, én is adhatok valami csekélységet azoknak az embereknek, akik nekem, rajtam segítenek. Ezért beszereztem (azaz egy nagyon kedves barátom beszerezte nekem a piacon) egy halom csokimikulást. Ezen a napon, minden vásárló kapott az újság mellé egy mikulást is. Sikerült nagy meglepetést okoznom a kis mikulásokkal. És sikerült jónéhány ember arcára mosolyt csalnom. Számomra ez volt az igazi jutalom ezen a napon.

Sajnos manapság az emberek nem figyelnek egymásra. Tisztelet a kivételeknek, mert vannak! Egy kedves szó, egy mosoly, egy pici odafigyelés kellemesebbé teszi, teheti az emberek napját. Azét is aki kapja, azét is aki adja. És egy mosoly semmibe nem kerül. Hát tegyük kellemesebbé napjainkat. Figyeljünk egymásra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése